A három alapmondat amit mindenképpen tudnod kell:
- Az élet igazi nehézségeiben egyedül vagy, nincs külső megmentő, bármit is jelentsen neked a megmentő szó.
Nem jön a királyfi hófehér paripán, hogy megoldja, amivel te képtelennek látod magad egyedül, a magad erejéből megbirkózni. - Az élet nem úgy igazságos, ahogy az szerinted igazságos.
Bármennyire is fáj, akármekkora is a sebed, amit elszenvedtél valakitől, vagy akár az élettől, nem a te dolgod megítélni, mi az igazság. Mert emberi léptékkel mérve az igazság mindig viszonylagos, sosem látjuk a teljes képet. S nem emberi a mértékegység, amivel ez megítélhető. - A legnagyobb sebeinket emberi kapcsolatokban szerezzük és a legnagyobb gyógyulási esélyünket emberi kapcsolataink által kapjuk meg.
Kezdjük az első ponttal, azzal, hogy egyedül vagy. Mit jelent ez valójában? Élhetsz egyedül, vagy párkapcsolatban, lehetsz magadnak való, vagy nagy baráti társasággal megáldott lény, sem a világ, sem bárki emberfia nem azért jött ide a földre, hogy téged boldoggá tegyen. Hogy helyetted növekedjen, fejlődjön, személyiségében gazdagodjon. Nem tudod megúszni a szenvedést, ami a személyiségedben lévő változni tudás rögös útja. Ne hidd el a hamis prófétáknak, ha szenvedés nélküli, valódi, belül végbement pozitív fejlődést hirdetnek. Baromság. Nem ragozom, elég ha visszagondolsz a gyerekkorodra. Még akkor is, ha „elég jó” családban cseperedtél, az életkorodból, élethelyzeteidből adódó változások nagyon fájtak. Leválni a szüleidről (már, ha egyáltalán leváltál), felnőtté, érett személyiséggé növekedni (ezt szerintem élethosszig tanuljuk), belegyömöszölődni a kötelező elvárásokba (óvoda, iskola), a kortársak között elég jól lenni…
És emlékezz vissza, hiába kísért el az anyukád az első nap az iskolába, oda neked kellett bemenni. Vagy ha van gyereked, emlékezz a szülésre. Ott van a párod, az orvos, a bába, mindenki segít és megtesz, amit tud, de elérsz arra a pontra, amikor teljesen tisztán látod, hogy ezt kintről senki nem tudja megoldani helyetted.
Egyetlen út van, befelé fordulni, onnan meríteni erőt, onnan kérni segítséget, onnan megtanulni hinni és tudni, hogy menni fog, KÉPES VAGYOK. Esni és kelni ebben az önállóan cselekedni tudó, új világban, ahol nem függsz sem egy másik embertől, sem ideáktól.
Bármilyen nehéz nem áttolni a nehézségeinket valami, vagy valaki másra, nagyon megtérülő befektetés. Minél szabadabban tanulsz meg cselekedni, annál vonzóbb leszel önmagad és így a világ számára. Tudd, hogy a hegek, amiket nem takargatsz és amikkel nem kérkedsz mind-mind tanúi a te nagyszerűségednek, az önmagáért egyre felelősebb és így szabadabb lényednek.
Jön a második pont, hogy az élet nem igazságos. Legalábbis nem úgy, hogy majd én megmondom kinek mi jár, ki mit érdemel, meg hasonló okosságok. Hidd el, nagyon megszenvedtem, mire ezt hitelesen képviselni is tudom. Vertek már át úgy igazán? Elárult már az, akit a legjobban szerettél? Engem igen, tudom miről beszélek.
Évekig tartott, mire eljutottam idáig, hogy fejet hajtok az előtt, ami történt, tudomásul vettem mindazt, amin keresztülmentem. Nem harcolok többé ezzel az egész igazságtalanság érzéssel. A folyamat végére eljutsz oda, hogy felismered: a milliónyi apró részlet kielemzése egy idő után nem vezet sehova, az elengedés okafogyottá válik, mert már nincs mit elengedned. Megtörtént és kész, ez a dolog mindig fájni fog, de már tudok a sebeimmel együtt élni. Sokkal gazdagabb lettem. A személyiségemben, tapasztalatokban, mert olyan élethelyzeteket éltem át, amikről soha nem gondoltam volna, hogy megtörténhet velem. (ha én azt a klubban egyszer elmesélem…) Nagyon nehéz volt és nehéz sokszor most is, mégis bővült az eszköztáram egy teljesebb élet felé. És bárhogy is fáj, nem az én dolgom igazságot tenni. Van véleményem és nem vagyok Teréz anya, nem gondolom, hogy mindenkit szeretnünk kellene, vagy büntetlenül és következmények nélkül maradnak a tetteink. De ennek megítélését inkább átadtam Istennek. Legyen ez az ő dolga, nekem van épp elég földi teendőm: ELÉG JÓ EMBERKÉNT ÉLNI.
A harmadik pont szerint – a legmélyebb traumáinkat és az igazi gyógyulást ezekből – emberi kapcsolatokban szerezzük.
Ugyanúgy emberek miatt csalódunk, mint ahogy emberek hozzánk való kedvessége, figyelme, szeretete képes kiemelni bennünket egy nehéz helyzetből. Emberi kapcsolatokban sérülünk és gyógyulunk, mert együttműködésre vagyunk kitalálva. „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni” – így szól a középkori eredetű dal, ami József Attilát is megihlette. Szabad fordításban nekem ez annyit jelent, hogy ha a magasságot el akarod érni, akkor ismerned kell a mélységet is. Mert a kettő csak csomagban van. Külön nem elérhető.
Merj szarul lenni, viseld, ami vele jár. És tanulj örülni, táncolni, ÉLNI.
És így született a három mondatból három személyes gondolatom:
- Ha bármire nem is, de sok mindenre igenis képesek vagyunk.
- Létezik Isteni gondviselés.
- Érdemes élni és érdemes szeretni.
Köszönöm, hogy elolvastad:
Eőry Enikő